Sajgó fájdalom a vállpengékben a háton, Рыбаченко Олег Павлович. . Stalker JÁtÉk SzabÁlyok NÉlkÜl

A repülőgép, közel akkora, mint maga a városrész, amelyre ráhullott, kormos lángcsóvává vált az alkonyi ég alatt. Nem robbant fel: füstölögve kettétörött; mállott darabjai ernyedten ereszkedtek alá, rombolás nélkül fennakadtak a tetőtornyokon, a képbe illeszkedtek; e különös katasztrófa-látomás olybá tűnt fel, akárha a házakra tűzték volna a titáni fémtömeget.

A kettényílott törzsből valósággal kibuggyantak a zúzott, véres emberi testek. Agyagcserepekként hullottak a föld felé, sikoltozva, üvöltve, az irtózattól olyképpen torzzá nyúlott arccal, mintha Dali-képek volnának; aztán szétcsattantak, miként a fakadásig érlelt dinnye.

S amikor az utolsó test is elkenődött a felporzó aszfalton, a fejek elszakadtak a törzstől, veszett szélroham kapott beléjük, és sodorta, görgette őket; játszi könnyedén, akár a papírszemetet. S ahogy a fejek gurultak, fordulóról fordulóra foszlott róluk bőr és hús; hegedűhúrokként pattantak el az izmok, mígnem a koponyák lemeztelenedtek.

Ekkor, mintha zsinórok mozgatnák őket, a pucér csontfők felúsztak a levegőbe, és kacarászva, csörögve ellebegtek az épületek között. Átcsordultak a falakon, sajgó fájdalom a vállpengékben a háton az ablakokon, holtra rémítve az eleveneket. Tükörképekké változtak: ajaktalan vicsorral mindenünnen ők bámultak vissza a rájuk meredő szemű, viszolygó emberekre: tükörből, vitrinajtóból, faliképről, pohár faláról, ital felszínéről. Végül beszivárogtak a szorosra zárt szemhéjak mögé, s a lelkekbe hatoltak.

Jade az ablakból nézte végig a repülőgép pusztulását; attól félt, hogy ráomlik a ház, robbanástól, tűztől, kínpusztulástól tartott, ám minden rettegettnél iszonyúbb rossz következett.

Látta az utasok szörnyhalálát, majd azt is, miként alakulnak át zombinál is viszolyogtatóbb rémekké, hogy megrohamozzák az embereket, az élőket. Kísértetkoponyák rajzottak az ablak előtt, esőcseppekként csordultak le az üvegen.

Midőn egy pillanatra eltűntek, az alkonyat megsűrűsödött, s megdöndült az ajtó. Jade sarkon pördült, s nem hitt a szemének, holott már eddig sem igen hitt neki: az ajtó élesen kirajzolódott a krémes szürkületben, más-világi, bíbor izzás keretezte. A lány körülpillantott a szobán, s az asztalt választotta, sajgó fájdalom a vállpengékben a háton tüstént nevetést hallott; azok nevettek: rajta.

Hogyan is hihette, hogy megakadályozhatja őket a bejutásban!? Akár asztallal, akár falakkal, bármivel?! Mégis futásnak eredt, ráhajolt az asztalra, és elindult vele a parázsló szegély felé — későn, hiszen a szellemfők már benn voltak, a falakon folydogáltak, áttűntek a tévé képernyőjén, felmerültek a parketta rései közül, előszivárogtak a szekrényből. Jade mindenesetre az ajtó elé tolta az asztalt.

Legalább ott ne jussanak be. Amikor végzett, a falhoz simult, hiszen nem volt több tennivalója. Aztán csak állt lélegzet-visszafojtott, dermedt undorban, s már-már irigyelte a körülötte rajzó lényeket: azok csak szörnyethaltak, ám ő szörnyetélt. Ekkor a tátongó szemüregű, csont-vigyorú szellemfők arcot öltöttek, s csupán félig-meddig testetlent.

A lány által ismert, a lelkiismeretében lappangó emberekre emlékeztettek, hasonlítottak; megjelenítették mindazokat, akiket valaha megbántott, akiknek ártott, akiket gyűlölt, de azokat is, akiknek bántódásától tartott. Jade, noha tudta, hogy álmodik, eleven-élesen látta az izzó ajtókeretet, mint már annyiszor e gyakorta visszatérő rémálomból menekültében.

Kábultan próbált kiserkenni az ágyból, ám hajszálra olyan tehetetlennek érezte magát, mint a hátára fordított teknősbéka. Vállat vont, és fekve maradt. Fenébe állandó fájdalom a csípőízületben éjszakai asztaltologatással! Soha többé nem dől be az álom-horrornak!

Az éj neszei a szobába surrantak.

A nyitott ablak előtt fémes hangon, kifulladtan pengtek a tücskök, akárha nem is gyanítanák, hogy talán órákon belül véget ér a gyönyörű, gondtalan nyár. Túlérett körte szakadt el a fától, s toccsant a fűben.

• View RPoL: Numenera [Hungarian] - A lidércnyomás-binaritás, 2. rész by GM (group 0)
• Zalai Közlöny sz januárestauranteelsoportal.es - nagyKAR

A belső párkányon csendesen surrogott a ventilátor. Jade arra fordította a fejét. A függöny mintáin túl kékezüsten derengő telihold felelevenítette az álmot, a halovány fényben fluoreszkálni látszó ventilátor zombikat forgatott, szellempofákat szórt maga köré. Jade éberré ijedt. Eltökélte, hogy felkel, és szól Sachelnek, hiszen ez az álom szinte mindig veszély közeledtére figyelmeztette, de aztán elringatta a már-már érzéki lustaság.

Méhében mozgolódott a magzat, nem oly élénken, mint egyébkor, éppen csak úszkált, faltól falig, lomhán. Jade lehunyta és kinyitotta a szemét.

Fable Jégtánc

Tisztán látta a ventilátort, azt és nem mást, a szörnyképek eltűntek. Régi nyarak ötlöttek eszébe, száznyi emlék buggyant fel emlékezetéből, s a lány kis híján felnevetett. Az életem, gondolta, lepereg előttem az én derék, förtelmes életem, s ez miért is ne jelenthetné épp azt, hogy rövidesen meghalok!? Belepusztul a szülésbe, gyermekágyi láz perzseli el!?